Növényvédelem 2020. március 19.

Károsítóhelyzet repce- és őszigabona-kultúrákban március közepén

Az elmúlt hónapokban az enyhe időjárás kedvezett a károsítók áttelelésének és kora tavaszi megjelenésének. A repcében az ormányosok az idén korán, már február elején, közepén megjelentek. Az őszi gabonákban is sikeresen átteleltek a kórokozók ezért a terjedésüket fokozott figyelemmel kell követni.

Ha visszatekintünk az elmúlt három hónap időjárására, mint már sokszor most is megállapíthatjuk, hogy egyik sem volt átlagos. Január hónap időjárása eseménytelenül, egyhangúan alakult, az Alföldön hideg, párás de számottevő havazástól mentes, a dunántúli régiókban több napsütés és enyhébb idő volt. Az országban a januári szokásos havi csapadékmennyiség fele-negyede hullott, az is jellemzően eső, havaseső Észak-Magyarországon hó formájában. Február hónap időjárása már jóval változékonyabbnak bizonyult, pozitív hőmérsékleti rekordok dőltek meg, és a csapadék is megérkezett jellemzően záporok, zivatarok formájában. A februári csapadékmennyiség egyes Dél-Dunántúli, Közép-Magyarországi területeken meghaladta a havi átlag mennyiséget. Március első napjait követően ismételt felmelegedés kezdődött csapadékkal, az országban több helyen az első dekádban hullott csapadék jócskán meghaladta az időszaki átlagot.

Március elején az emelkedő hőmérséklet hatására megkezdődött az nagy repceormányos és a repceszárormányos repcébe való betelepedése. A Nyugat- és Dél-dunántúli régióban az enyhébb időjárás miatt már február elején-közepén elkezdődött a repcébe az ormányos bogarak betelepedése, de a tömegessé válása március első napjaira tehető. Az Észak-alföldi régióban csak a február végi felmelegedést követően az Észak-magyarországi régióba viszont csak március elején indult meg az ormányosok betelepedése, itt március közepén vált tömegessé. Az elkövetkező héten az emelkedő napi maximum hőmérséklet hatására várhatóan (ismételten) tömeges lesz betelepülés a repcébe, ezért javasolt a rovarölőszeres védekezés.

Nagy repceormányos
Nagy repceormányos

Az enyhe téli időjárás nemcsak az őszi gabonafélék fejlődésének kedvezett, a kórokozók is sikeresen átteleltek. Az őszi búzában az alsó leveleken mindenütt megtalálható a szeptória és a lisztharmat, melyek jelenleg még nem okoznak problémát, de a kedvező időjárás miatt terjedésükkel számolni kell. A levélrozsda és a sárgarozsda is megtalálható az állományokban a fertőzöttség mértéke nagyon eltérő a tájegységenként, de táblánként is, ezért ennek változását figyelemmel kell kísérni.
Az őszi árpában az őszi búzáéhoz hasonlóan alakul a kórtani helyzet. Az árpalisztharmat jelenléte a fogékony fajtákon az országban szinte mindenütt észlelhető, ugyanakkor a fertőzés mértéke egyelőre nem jelentős, de kedvező időjárás hatására a fertőzés növekedésére számítanunk kell. Az árpa hálózatos levélfoltossága szinte mindenütt észlelési szinthez közeli mértékben van jelen az árpák lombozatán. Az árpa barna levélfoltossága az egész országban megtalálható az ősziárpa-állományokban, helyenként erősebb fertőzés tapasztalható. A további fertőzéshez a jelenlegi időjárás kedvez, ezért a fertőzés mértékének a növekedésére számítani kell. Az árpa törperozsdája az ország valamennyi körzetében sikeresen, az előző évinél kisebb, de jelentékeny populációval telelt át.

szeptóriás levél
Szeptóriás levél

A gyomok a fokozatos felmelegedés és az elmúlt időszakban lehullott csapadék hatására tömegesen kelnek, illetve a sikertelen őszi gyomirtások miatt a repcékben, gabonafélékben intenzíven fejlődnek ezért már most célszerű területbejárással a helyzetet felmérni és a gyomirtást megtervezni.