Növényvédelem 2021. április 27.

A károsító helyzet várható alakulása, aktualitások - 17. hét

Innovációs Központunk fejlesztőmérnökei hétről hétre figyelik a károsító és kórokozóhelyzet alakulását, hogy a termelők számára előrejelzéseket készítsenek, ezzel is segítséget nyújtva a minél hatékonyabb és gyorsabb beavatkozáshoz. E héten az alábbi problémákkal találkozhatnak.

Az elmúlt hét meteorológiai elemzése:

Az elmúlt hét időjárása jellemzően csapadékos, illetve hűvösebb volt az ilyenkor szokásosnál. Hétfő délután egy hidegfront érte el az országot, mely lehűlést és záporokat, zivatarokat hozott. Jelentősebb mennyiségű csapadék csak az ország északkeleti és nyugati szélén hullott, gyakran heves zivatarok és jégeső kíséretében. A hét közepén emelkedni kezdett a hőmérséklet, csütörtökön a déli órákban keleten már 20-21 °C-os maximum hőmérsékletet is mérhettünk. Csütörtök délután ismét egy front hatására megerősödött a nyugati-északnyugati szél és egy zivatarlánc alakult ki, mely kelet, észak-kelet felé haladva késő estére átvonult az ország jelentős részén. A zivatarokból csak szórványosan hullott jelentős mennyiségű csapadék. A talajok felső 20 cm-nek nedvességtartalma az elmúlt időszakban hullott csapadéknak köszönhetően jelentősen javult, az egész országban szinte mindenütt elérte a 60%-os telítettséget az északi, északkeleti és a délnyugati országrészben időlegesen túltelítetté is vált. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet a hét közepén már ismét 9-10 °C körül alakult, és hét végére a déli országrészben elérte a 11-12 °C-ot.

A heti csapadékmennyiség alakulása (2021.04.19.-04.25.)           A PrecMet állomások adatai alapján
A heti csapadékmennyiség alakulása (2021.04.19.-04.25.)          
A PrecMet állomások adatai alapján
Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet alakulása 2021.04.25.             A PrecMet állomások adatai alapján
Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet alakulása 2021.04.25.            
A PrecMet állomások adatai alapján

Meteorológiai prognózis az elkövetkező hétre

Az Országos Meteorológia Szolgálat 10 napos ECMWF valószínűségi modellje és országos előrejelzése alapján.

Hétfőn az ország északkeleti felén változóan felhős idő várható, hosszabb napos időszakokkal, hazánk délnyugati felén erősebben megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban az ország délnyugati felén valószínű helyenként eső, zápor. Néhol időnként megélénkülhet az északi szél. A hajnali -3, +5 °C-ról 10 és 17 °C közé emelkedik a hőmérséklet.

Kedden délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, de elsősorban az ország északkeleti felén több-kevesebb napsütés is várható. Főleg a nap második felében délnyugat felől egyre több helyen előfordulhat eső, zápor. A délkeleti, keleti szél nagy területen megélénkül. A hőmérséklet hajnalban -3, +6, délután 11-17 °C között valószínű.

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a délutáni, esti óráktól egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, záporeső, helyenként zivatar is kialakulhat. A délkeleti, déli, majd a nyugati, északnyugati szelet nagy területen élénk, időnként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 0, +8, délután 11 és 20 °C között alakul.

Csütörtökön felhőátvonulásokra lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat záporeső. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. Hajnalban 1-7, délután 12-17 °C-t olvashatnak le a hőmérőkről.

Pénteken általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Többfelé előfordulhat eső, zápor, zivatar. A nyugati szél többfelé megélénkül, zivatarban erős vagy viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 4-10, délután 14-22 °C-t mérhetnek.

Szombaton többórás napsütés várható gomolyfelhőkkel, helyenként záporesővel. A többfelé élénk nyugati, északnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 5-10, délután 16-21 °C között valószínű.

forrás: https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/; https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/valoszinusegi/

A várható európai hőmérsékleti és csapadékanomáliát bemutató térképek a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja (ECMWF) valószínűségi előrejelzései alapján készülnek, és négy hétre előre szemléltetik – heti bontásban, heti átlagértékekkel – a 20 éves modellklímától vett várható eltéréseket.

Az előrejelzett hőmérséklet- és csapadékanomália-térképeken kékkel rajzolódnak ki az átlagosnál hidegebb, illetve nedvesebb, és bordóba hajló árnyalatokkal a melegebb, illetve szárazabb területek. A térképeken fehéren maradnak azok a területek, ahol az előrejelzés alig tér el az éghajlati átlagtól.

forrás: https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/europai_elorejelzes/index.php?ful=2

Polifág kártevők:

A mezei pocok (Microtus arvalis) kártételét már elfedi az állomány, de populációk mérete a szaporodási ciklus beindulása óta ismét nő. Az ország keleti felében a hörcsög (Cricetus cricetus) szórványos felszaporodása észlelhető, a gabona-, repce- és néhány esetben a nemrég vetett napraforgótáblákon.

A polifág kártevők elleni védekezés

A mezei pocok elleni védekezéshez a Pocok Tox (2021.02.03-tól – 05.03-ig) a 6300/312-2/2021 ikt. számú szükséghelyzeti engedély május 3-ig érvényes.

A hörcsög 2008. év óta védetté nyilvánították (eszmei értéke 25 000 Ft), ezért a védekezést csak az ide vonatkozó környezetvédelmi jogszabály szerint lehet végezni.

A védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet.

4/A § (7) bekezdésében foglaltak szerint: A hörcsög (Cricetus cricetus) gyérítését – a növénytermesztésben keletkezett károk mérséklése érdekében – védett természeti területen kívül, az ingatlan tulajdonosa, illetve jogszerű használója által megbízott személy engedély nélkül végezheti március 1-től május 31-ig Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, amennyiben a lakott hörcsögkotorékok száma hektáronként meghaladja a kettőt.

A védekezésre eddig eredményesen használt Polytanol rágcsálóirtó szer forgalomba hozatali és felhasználási engedélye a 6300/3647-1/2020 iktatószámú határozatban (engedélyokirat módosításban) 2020. december 1. dátummal visszavonásra került. A raktárkészletek forgalmazása és felhasználása a határozatban megállapított türelmi időn belül történhet:

Az értékesítési láncban meglévő készletek forgalmazására és a felhasználásra türelmi időt biztosít az alábbiak szerint:

A nagy- és kiskereskedők meglévő raktárkészleteiket 2021. június 1-ig értékesíthetik.

A szer felhasználása 2022. június 1-ig engedélyezett.

Repcében a károsítóhelyzet alakulása az elmúlt héten

A repce fenológiája a sárgabimbós állapottól a 10%-os a Nyugat-Dunántúlon 30%-os virágzásig (BBCH 51-63) változatosan alakul.

A repcében a fómás levélfoltosság (Phoma lingam) továbbra is csak az alsó, zömében elhalt leveleken fedezhető fel szórványosan.

Az elmúlt héten a csapdákban már nagyon alacsony egyedszámban volt jelen a repceszár-ormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) és a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) a rajzásuk egyértelműen befejeződött. A repceszárban, levélnyélben már mindenütt megtalálható a lárva. A repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus assimilis) már mindenütt megjelent, a betelepült populáció mérete folyamatosan növekszik az állományban. Az észlelt egyedszám egyelőre táblánként nagy eltérést mutat, de néhány helyen már elérte a védekezési küszöböt (1 db imágó/2 fővirágzat).

A repcebecő-ormányos és kártétele, Nádudvar 2021.04.22.
A repcebecő-ormányos és kártétele, Nádudvar 2021.04.22.

A repcefénybogár (Meligethes aeneus) nagy mennyiségben megtalálható volt a növények virágzatán, a kártétel mértéke igen nagy eltéréseket mutat, de jellemzően már mindenütt megközelítette, illetve elérte a védekezési küszöböt.

A repcefénybogár kártétele a sárgabimbós repcében, Nádudvar 2021.04.22.

Repcében a károsítóhelyzet várható alakulása a jövő héten

A meteorológiai prognózis szerint a jövő héten is folytatódik csapadékos, változékony időjárás.

A repcefénybogarak (Meligethes aeneus) betelepedése, és ezzel együtt a kártétele is fokozódni fog a még a sárgabimbós állományokban. A virágzás előrehaladtával a kártétel mértéke csökkeni fog. A védekezést követően is célszerű folyamatos állományvizsgálattal ellenőrizni a kártételt, és ha szükséges (3-5 fénybogár/fővirágzat), ismételten védekezni kell.

A repcebecő-ormányos betelepedése is folytatódni fog, mivel veszélyes kártevő, ezért amennyiben az egyedszáma eléri a kártételi küszöbértéket (átlagosan 1db imágót/2 fővirágzat), védekezni kell.

Védekezési javaslat

A repcefénybogár és a repcebecő-ormányos elleni védekezésre a sárgabimbós, virágzó állományokba a Mavrik 24 EW-t javasoljuk.

Az őszi kalászosokban a károsítóhelyzet az elmúlt héten

Őszi búza

Az őszi búza jellemzően egy-három (négy) nóduszos (BBCH 31-33) fejlettségi állapotú.

A lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici) fertőzöttség mértéke nem nőtt jelentősen az elmúlt héthez képest, jellemzően az alsó levélzónában fordul elő, de szórványosan a felsőbb levélemeleten is megtalálható. A fertőzött foltokon a fiatal sporuláló telepek aránya némileg nőtt.

A búza sárgarozsda (Puccinia striiformis) fertőzöttsége nem nőtt jelentősen az előző héthez képest, továbbra is alacsony szintű.

A levélrozsda (Puccinia recondita) fertőzöttség mértéke nem változott érdemben a múlt héthez képest. Az ország délnyugati és keleti, északkeleti határvidékein haladja meg a kórokozó populációja érdemben az észlelési szintet, máshol az alatti. Az udero telepek továbbra is szórványosan fordulnak elő az alsó leveleken.

A szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) fertőzöttség mértéke nőtt az elmúlt héthez képest. A fiatalabb leveleken is megjelentek a tünetek, az erősen fertőzött táblákon a fertőzöttség mértéke megközelíti a védekezési küszöbértéket.

A búza pirenofórás vagy DTR-es levélfoltossága (Drechslera tritici-repentis) is egyre több helyen megtalálható, de a fertőzés mértéke egyelőre nem jelentős.

Őszi árpa

Az őszi árpa jellemzően három-négy nóduszos fenológiai (BBCH 33-34) stádiumban van.

Az árpa sárga törpülés luteovírus (Barley yellow dwarf Luteovírus) és a búza törpülés geminivírus (Wheat dwarf Geminivírus) okozta sárga szigetszerű növényfoltok már alig észrevehetőek, de a fertőzést a betelepülő levéltetvek és a kabócák továbbra is terjesztik.

Az árpa lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei) fertőzöttség mértéke kissé nőtt a múlt héthez képest. Az erősebb fertőzés a dús, jól fejlett állományokban tapasztalható, de még ott sem éri el a védekezési küszöbértéket. A fertőzött foltokon a fiatal sporuláló telepek aránya tovább nőtt.

Újra növekedésnek induló, sporuláló lisztharmat telep árpa levélen, Nádudvar 2021.04.22.
Újra növekedésnek induló, sporuláló lisztharmat telep árpa levélen, Nádudvar 2021.04.22.

Az árpa hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) szinte minden táblán megtalálható észlelési szinten, de az észlelési küszöbértéket csak a Keleti-Bakony, Mezőföld északi részén haladja meg.

A barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) fertőzöttség mértéke nőtt az elmúlt héthez képest, egyre több fiatal levélen jelentek meg a tünetek, a gazdasági kártételi szintet egyelőre csak csapadékosabb területeken, a mélyfekvésű táblarészeken éri el.

A barna levélfoltosság-fertőzés a felső, fiatal levélen, Nádudvar 2021.04.22.
A barna levélfoltosság-fertőzés a felső, fiatal levélen, Nádudvar 2021.04.22.

Az árpa törperozsdája (Puccinia hordei) az ország valamennyi tájegységében áttelelt, észlelési szinten több helyen is előfordul, de a gazdasági kártételi szintet sehol sem éri el.

A Rinhosporium (Rynhchosporium secalis) észlelési szinten, szórványosan megtalálható szinte minden táblán.

Őszi kalászosok egyéb kártevői

A vetésfehérítő imágók (Oulema spp.) folyamatosan rakják a tojásokat.

A vetésfehérítő fejlődéséhez szükséges hőösszegek, 2021.04.25.

A vetésfehérítő fejlődéséhez szükséges hőösszegek, 2021.04.25.

A vetésfehérítő tömeges tojásrakásához 105 °C hasznos hőösszeg szükséges. A tojásrakást követően kb. egy héttel (7-10 nap) elkezdődik a lárvák kelése, a védekezést a tömeges lárvakelés idejére (166 °C) célszerű időzíteni.

A levéltetvek szárnyas alakjai egyre nagyobb számban jelennek meg a táblákon.

Az őszi kalászosokban a károsítóhelyzet várható alakulása

Őszi búza

Az őszi búza lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici) terjedésével a jövő héten mindenütt számolnunk kell a dús, jól fejlett, fogékony állományokban, a hőmérséklet emelkedésének hatására gyorsuló ütemben fog terjedni

A búza sárgarozsda (Puccinia striiformis) jelentős mértékű fertőzésével egyelőre nem kell számolnunk.

A búza vörösrozsda (levélrozsda) (Puccinia recondita) fertőzése a soron következő időszakban kis mértékben növekedni fog, főleg az ország déli megyéiben az Alföldön, keleti határszéleken, de a fertőzés mértéke egyelőre még mindenütt alacsony marad.

A szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) esetében a fertőzés további terjedésével kell számolnunk. Az erősebb mértékű terjedésre a Dél-Dunántúlon, Északkelet-Magyarországon és az Alföldön, Dél-Alföldön kell számítani. Az erősen fertőzött táblákon védekezni kell.

A búza DTR-es levélfoltosság (Drechslera tritici-repentis) terjedése is gyorsulni fog, elsősorban a csapadékosabb búza előveteményű táblákon. A védekezési küszöbértéket vélhetően nem fogja elérni.

Őszi árpa

A vírussal fertőzött táblákon a már alig látható gócpontokból a levéltetvek, kabócák tovább terjesztik a vírust, ezért célszerű a gyomirtás, gombaölő szeres védekezés során ellenük ismételten védekezni.

Az árpa lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei) terjedése gyorsulni fog a jövő hét folyamán az érzékeny fajtákban, illetve a dús intenzív növekedésű állományokban.

Az árpa barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) már minden táblán jelen van, a prognosztizált csapadékos, melegedő idő miatt a gyorsuló terjedésével kell számolnunk. Az erősen fertőzött táblákon indokolt lehet a védekezés.

Az árpa hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) a soron következő időszakban terjedni fog az őszi árpa állományokban.

Az árpa törperozsdája (Puccinia hordei) a soron következő időszakban a Dél-Dunántúlon, illetve a Dél-Alföldön a fertőzött táblákon eleinte enyhe, majd erős ütemben fog terjedni. A védekezési küszöbértéket az elkövetkező héten még nem fogja elérni.

Kártevők

A vetésfehérítő imágók tojásrakása folytatódni fog, de a prognosztizált záporok, illetve zivatarok időszakosan lassíthatják. A héten a déli országrészben az első lárvák megjelenésére lehet számítani, ezért a védekezésre fel kell készülni.

Védekezési javaslat

A gyomnövények közül az árvakelésű napraforgó tömegesen megjelent a táblákon, ezért az ellene való védekezésre a Magellán EC-t 1,0l/ha, illetve a Granstar SuperStar (50gr+0,25l/ha) javasoljuk a búza zászlóslevél állapotáig.

Vírussal fertőzött táblán a gyomirtó szer mellé erős kabóca fertőzés esetén és a betelepülő levéltetvek ellen célszerű rovarölő szert (Karis 0,05l/ha, Ninja Zeon 0,2l/ha) rakni a vírus fertőzés terjedésének lassításása céljából.

Vetésfehérítő lávák ellen a Karis 0,05-0,075 l/ha és a Ninja Zeon 0,2 l/ha dózisát javasoljuk:

A gabona táblákon, illetve a táblaszéleken tömegesen virágzik az árvacsalán, amit a méhek rendszeresen látogatnak, ezért célszerű méhkímélő technológia alkalmazása vagy a méhekre nem jelölés köteles Mavrik 24 EW (0,2l/ha) használata.

A csapadékos időjárás miatt levélbetegségek terjedése felgyorsul, ezért célszerű a Stamina 0,7l/ha vagy a Revycare 0,75l/ha + Medax Top 0,6-1,0l/ha növekedésszabályozó együttes kijuttatása.

A kukoricában a károsítóhelyzet az elmúlt héten

Az elmúlt héten már jelentős terület elvetésre került a kukoricából, de a 8-10 °C-os talajhőmérséklet miatt vontatott a kelés. A nem megfelelő vetésminőség miatt, helyenként fácánkár tapasztalható.                                              

Csírázó kukorica, Kaba 2021.04.25
Csírázó kukorica, Kaba 2021.04.25

A kukoricában a károsítóhelyzet várható alakulása

A kelő állományokban számítani kell a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) kártételre, ugyanis az imágók már megjelentek.

A napraforgóban a károsítóhelyzet az elmúlt héten

Az elmúlt héten már a vetés a végéhez közeledett, a korai vetések már sorolnak, a kelő állományokat a nyúl folyamatosan károsítja. A barkók kártételét egyelőre nem tapasztaltuk.

A napraforgóban a károsítóhelyzet várható alakulása

A jövő héten vélhetően egyre nagyobb területen fognak megjelenni a szikleveles növények, és ezzel a nyúlkártétel mértéke is fokozódni fog, ezért célszerű a riasztásról gondoskodni.