1958-ban Bélák Sándor és Láng Géza akadémikusok még az akkori Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián szervezték meg először a konferenciát azzal a céllal, hogy a legújabb tudományos eredményeket megvitassák és az új eljárásokat, eredmények gyakorlati alkalmazását jelentősen megkönnyítsék. Azóta nagyot fejlődött az agrárium, így már olyan téma is fókuszba kerülhetett, mint a Mesterséges Intelligencia. Kimutatások szerint azok a cégek, amelyek a mesterséges intelligenciára építenek jelentős bevételemelkedésről tudnak beszámolni, továbbá pozitív tapasztalatok között említhető a működési hatékonyság javulása, a kockázatok csökkentése, a termelési láncok átalakulása. A munkaerőpiacon szintén jelentős változásokat idéz elő az MI, hiszen világszerte álláslehetőségek százmilliót váltja ki. Ezenkívül természetesen a mezőgazdaságban is megfigyelhető a Mesterséges Intelligencia térhódítása, a benne rejlő lehetőségekről pedig szintén szó volt a konferencián.
2024. 05. 17.