2024. 11. 18.

Búcsúztunk nyugdíjba vonuló kollégáinktól

Hosszú évek áldozatos munkája után az idei évben összesen 13 kollégánk vonult nyugdíjba, akiket november 15-én ünnepélyes keretek között búcsúztattunk el. Az ünnepség kezdetén dr. Szabó Levente vezérigazgató úr mondott köszönetet, majd Guba Sándor elnök úrral együtt személyesen is gratuláltak nyugdíjba vonuló kollégáinknak.

Az ilyen különleges alkalmak egyben a számvetés időszakai is, amikor a közös élmények, sikerek, kihívások felelevenednek. Az múltidézésre már az asztal mellett nyílt lehetőség, az ebéd során felemlegetett események pedig mindenkit emlékeztettek arra, hogy a kitartó munkának, az összetartásnak mekkora értéke és közösségépítő szerepe van.

Nyugdíjba vonulásukhoz ezúton is gratulálunk és tartalmas nyugdíjas éveket, jó egészséget kívánunk!