Tápanyag-utánpótlás 2020. március 24.

Maximális olajtartalom, zéró méhveszélyesség!

Az őszi káposztarepce az elmúlt évek sikernövényének tekinthető a szántóföldi vetésforgóban. Azt hittük, a rendkívül jó genetikával rendelkező hibridek és a kifinomult növényvédelmi technológia ennek a sikernek záloga, hiszen a genetikai terméspotenciálok az évek során egyre magasabbra emelkedtek.

Ma már nem elképzelhetetlen az akár 7 tonna feletti repcetermés sem. Ennek eléréséhez azonban már nem elegek a jól bevált technológiai elemek. Ahhoz, hogy növényeinkből kihozzuk a maximumot, szükségünk van egy kis pluszra. Olyan technológiai elemre, amely a makro-, mezo- és mikroelemek utánpótlásán túl a repcenövény saját anyagcseréjét képes oly mértékben fokozni, hogy az a lehető legtöbb asszimilátumot képezze, és érje el - vagy legalábbis közelítse meg ezáltal - a genetikai terméspotenciálját.

Ebben nagy segítségünkre lehetnek az ún. biostimulátorok vagy más néven növénykondicionáló készítmények. A piacon a választék rendkívül bő, azonban itt is igaz az a közhely, miszerint nem mindegy mihez nyúlúnk. Jól és okszerűen kell tudni választani, és meg kell határozni az elérni kívánt célt. Talán a legtöbbször ez a legnehezebb, főleg a repce esetében, ahol a termés mennyisége mellett fontos az olajtartalom is.

Erre a problémára való válaszként született az a termék is, amelyet a KITE Zrt. immáron harmadik éve ajánl nagy sikerrel a gazdálkodó partnereinek, hogy a termés mennyisége mellett annak beltartalmi paraméterei is fokozhatók legyenek.

Ez a termék a Natural Force, amely egy rendkívül magas (47%) aminosavtartalommal rendelkező növénykondicionáló készítmény. Ezen aminosavtartalom nagy része a növény szempontjából kifejezetten értékes úgynevezett szabad aminosav. Ezek magas aránya a gyártástechnológián alapul, mely során a termék alapanyagát biztosító növényi fehérjéket egy biológiai folyamat segítségével aminosavakra bontják szét. Az enzimatikus hidrolízis során a fehérjék közötti peptidkötések fölszakadnak, kialakítva így a rendkívül stabil és egyben jól oldódó szabad aminosavakat. Ezen elemek keletkezése során úgynevezett másodlagos metabolitok (vitaminok, fitohormonok) jönnek létre, melyek tovább növelik a termék biostimuláns hatását.

Natural Force kanna

A Natural Force keverhetőségét tekintve kiemelkedő tulajdonságokkal bír, ebből következően növényvédelmi kezelésekkel könnyen összekapcsolható. A KITE Zrt. saját kísérleteiben, különböző növénykultúrákban eltérő termőhelyi körülmények és évjáratok mellett is kiemelkedő terméstöbbletet eredményezett. Javaslataink szerint a kezelés ideje az intenzív vegetatív növekedés csúcsa és/vagy annak a generatív szakaszba való fordulása. Amennyiben az állomány ekkor kapja meg a kezelést, a termés mennyisége mellett annak minősége is javítható.

Az őszi káposztarepce esetében fontos szem előtt tartanunk, hogy virágzás során nem mindegy, hogy mivel kezelünk. A méhek védelme érdekében csak és kizárólag rájuk nem veszélyes készítménnyel végezhető a kezelés. Sokan nem tudják, de számos növénykondicionáló készítmény is korlátozással rendelkezik, tehát virágzó kultúrában nem alkalmazható. A Natural Force ellenben, akkreditált laboratórium által bevizsgáltan, semmilyen negatív hatással sincs a beporzást végző rovarokra, így teljes virágzásban is korlátozás nélkül használható.