2023. április 19.

Új irány a mezőgazdaságban

Az Agroinform április 18-án szervezte meg Agro-ökológiai Program webináriumát, melyen a KITE Zrt. képviseletében Hadászi László innovációs főigazgató tartott előadást a precíziós gazdálkodásba könnyen beilleszthető új talajművelési irányról és a mikrobiológiai készítmények szerepéről.

Az online konferencia kezdetén Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntötte az előadókat és a több mint ezer résztvevőt. Nyitóbeszédében kiemelte, hogy az idén induló Közös Agrárpolitika és az Agro-ökológiai Program keretében új első pilléres agrártámogatási rendszer lép érvénybe, mely évente több mint 200 millió eurós támogatást jelent a gazdáknak.

A támogatással egyetemben az Agro-ökológiai Program szerepe nő, melynek megismerése és a benne rejlő lehetőségek kiaknázása a gazdálkodók egyéni felelőssége lesz. Erről már Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese osztotta meg gondolatait, hangsúlyozva, hogy lényeges alaposan megismerni a rendszer szabályzatát, hiszen a zöldebb irányra váltás nem lesz zökkenőmentes, több adminisztrációval jár, de végsősoron a támogatás a gazdák érdekeit szolgálja.

Az említett szabályokról, illetve az Agro-ökológiai Program feltételrendszeréről Madarász István, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának osztályvezetője tartott részletes előadást.

Az Agro-ökológiai Program környezetpolitikájába illeszkedik a KITE Zrt. által vizsgált forgatás nélküli talajművelés és a mikrobiológiai készítmények alkalmazása is. A több mint 10 évre visszanyúló tapasztalatokról Hadászi László osztotta meg ismereteit. Sok gazdálkodó az elmúlt évtizedek nyomán tévesen még mindig úgy gondolja, hogy a feketére művelt szántóföld a célravezető. Mostanra a vállalaton belül végzett egyre több kísérlet igazolja, hogy szántás nélkül, a talaj nedvességmegtartó képessége nő és a talajszerkezete javul. A forgatásnélküli talajművelés tökéletesen beilleszthető a precíziós gazdálkodási rendszer technológiájába.

A talajszerkezet egészségéhez, és ezáltal a terméshozam növekedéséhez a mikrobiológiai készítményekre is szükség van. Ugyanakkor nem optimális feltételek mellett könnyen hatástalanná válhatnak a készítmények. Az aktív mikrobák szállítás, raktározás és felhasználás közben sérülhetnek, ezt felismerve az inaktív állapotban lévő mikrobák alkalmazásával megbízhatóbb a hatékonyság. Ezért döntött a KITE az Indigo Biotrinsic™ termékei mellett. Az amerikai Indigo céggel kötött partnerség keretében a KITE a kizárólagos hazai forgalmazója ezeknek a készítményeknek. Továbbá rövid ismertetést hallhattunk a Dell" Agro Plus növénykondicionáló és a Natural Force biostimulátor készítményekről is, melyek szintén hozzájárulnak a termés minőségi és mennyiségi növekedéséhez.

Hadászi László előadását azzal zárta, hogy a fenntarthatósági szabályok fogják a jövő technológiáit alapvetően meghatározni. A KITE lehetőségként tekint a piacon megjelenő új készítményekre és szolgáltatásokra.