2026. 06. 30.

Minden nehézség egyben lehetőség is a fejlődésre

Karrierinterjúnkban Szabadosné Sajti Zsuzsannával, a KITE Zrt. Hódmezővásárhelyi Alközpontjának üzemeltetési menedzserével beszélgetünk, aki nem sokkal diplomája megszerzése után csatlakozott a vállalathoz. Az évek során több területen és pozícióban is kipróbálhatta magát, miközben szakmailag és emberileg is meghatározó élményekkel gazdagodott. A beszélgetésből az is kiderül, hogyan fonódott össze a munkája és a magánélete, és miért mondja azt, hogy a családját is a KITE-nek köszönheti.

– Honnan indult a pályafutásod?

Alapvégzettségemet tekintve közgazdász vagyok, az MSc diplomámat vezetés-szervezés szakon szereztem 2014-ben. A diplomáim megszerzése után egy kisvállalkozásnál kezdtem dolgozni, de hamar rájöttem, hogy egy stabilabb, nagyobb fejlődési lehetőséget biztosító munkahelyre vágyom. A történetem egy kicsit kalandosan indult: először gyakornoknak jelentkeztem, de akkor helyhiány miatt elutasítottak. Két hónappal később februárban megláttam a helyi újságban egy hirdetést ügyviteli előadó pozícióra a Hódmezővásárhelyi Alközpontba. Azonnal jelentkeztem és pár nap múlva már hívtak interjúra, majd a következőre. 2015. március 9-én sikeres felvételit követően csatlakoztam a KITE-hez ügyviteli előadóként.

– Mivel foglalkoztál ekkor?

Kezdetben konstrukciós szerződések rögzítésével és terményelszámolással foglalkoztam. A kollégákkal hamar megtaláltuk az összhangot, jó munkahelyi légkörbe kerültem. 2017 őszén jött az első nagy váltás, amikor a végzettségemhez sokkal közelebb álló kockázatkezelési területre kerültem – itt asszisztensként kezdtem, majd később kineveztek kockázatkezelőnek.  Szerettem nagyon ezt a pozíciót, a változatosságot, a sok kihívást. Nyilván negatív oldala is volt, mert sokkal több konfrontálódással járt, mint sok más pozíció. Egy kockázatkezelőnek a KITE érdekei az elsők, és ez lehet, hogy a értékesítőkkel és az előadókkal is konfliktust szül. De többféle megoldás felvetésével általában jól boldogultunk, és megtaláltuk a közös megoldásokat.

– Hogyan lettél üzemeltetési menedzser?

A következő nagy váltást a kislányunk születése hozta. A férjemmel a KITE-ben ismerkedtünk meg 2015-ben, 2021-ben összeházasodunk, és 1 év múlva megszületett a kislányunk. A férjem azóta már nem dolgozik itt, de mégis úgy érzem, a KITE-nek köszönhetem a családom is. Szülési szabadságom alatt 2023-ban megkeresett az akkori üzemelési vezető, hogy lenne egy szerinte nekem való hely üzemeltetési menedzserként. Én pedig éltem a lehetőséggel. 2024 tavaszán tértem vissza, amikor egy hónap állt rendelkezésemre átvenni az elődömtől a feladatokat. Teljesen más feladatkör, mint amit eddig csináltam, de izgalommal teli várakozással kezdtem neki. Sok segítséget kaptam a többi üzemeltetési menedzsertől, amiért azóta is nagyon hálás vagyok.

– Milyen volt család mellett újra csatlakozni a céghez?

Szerettem a kockázatkezelést, ezért eleinte oda szerettem volna visszajönni, de utólag már látom, hogy nekem való ez a feladat. Helyben vagyok, ezért sokkal egyszerűbb összeegyeztetnem a magánéletem a munkahelyemmel.

– Mesélnél arról, mivel foglalkozik egy üzemeltetési menedzser?

Az üzemeltetési menedzseri feladatkör rendkívül sokrétű és változatos, hiszen a napi működés szinte minden területét érinti. Feladataink közé tartozik többek között a hatósági ellenőrzésekre való felkészülés koordinálása, valamint annak biztosítása, hogy az alközpont működése minden szempontból gördülékenyen és hatékonyan történjen. Emellett kiemelten fontos számunkra a kollégák közötti együttműködés erősítése és egy összetartó, jól működő csapat kialakítása. A munkakör nagy felelősséggel jár, ugyanakkor éppen a változatossága teszi igazán izgalmassá.

– Eddigi munkaköreidben mindig hangsúlyos szerepet kapott a problémamegoldás. Ez a képesség természetesen fakad belőled?

Valóban, a korábbi munkakörömben, kockázatkezelőként is meghatározó része volt a feladataimnak a váratlan helyzetek kezelése és a megoldások megtalálása. Bár ez nem mindig a leghálásabb terület, számomra mégis lehetőséget adott arra, hogy kamatoztassam a kreativitásom ezekben a szituációkban. A gyors helyzetfelismerés mindig az erősségeim közé tartozott, ugyanakkor az évek során tudatosan dolgozok azon, hogy ne impulzívan reagáljak egy-egy helyzetre.

– Mi az, amiben a legtöbbet fejlődtél, mióta itt vagy?

Szakmailag és emberileg is rengeteget tanultam. A kockázatkezelési területen töltött évek alatt sokat fejlődött a kommunikációs és konfrontációs készségem és a partnerkezelési stílusom. Megtanultam azt, hogyan kezeljem a nehéz helyzeteket diplomatikusan, mégis határozottan. Most üzemeltetési menedzserként pedig a rugalmasság és az operatív problémamegoldás terén lépek szintet nap mint nap.

– Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
A változatosságot és a kihívásokat. Nincs két egyforma nap, és ez ébren tartja a motivációmat. Emellett rendkívül hálás vagyok a közösségért. Amikor visszatértem a GYED-ről az új pozíciómba, a kollegáimtól kapott rengeteg segítség megerősített abban, hogy itt valóban számíthatunk egymásra.

– Annak idején mi motivált arra, hogy jelentkezz a KITE-be, honnan hallottál a cégről?
Helyiként a KITE neve fogalom volt számomra, egy nagy múltú, stabil vállalat képe élt bennem. Olyan helyet kerestem, ahol szakmailag megalapozhatom a jövőmet. Akkoriban még azt mondták, ide csak „kihalásos alapon” lehet bekerülni, annyira alacsony volt a fluktuáció, így hatalmas büszkeség volt, amikor megkaptam az állást.

– Mit üzennél magadnak az első munkanapodra visszamenve?

Azt üzenném: „Ne ijedj meg a kihívásoktól, mert minden nehézség egyben lehetőség is a fejlődésre. Légy türelmes és kitartó, az elején minden új és ismeretlen, de a jó közösség és a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét.”

– Szerinted miben erős igazán a KITE más cégekhez képest?

A KITE ereje a stabilitásában és a kiszámíthatóságában rejlik. A mai világban felbecsülhetetlen érték egy olyan biztos munkahely, ahol, ha valaki becsületesen elvégzi a feladatát, odateszi magát, azt valóban megbecsülik. Itt nemcsak számok vagyunk, hanem a rendszer fontos láncszemei és a cég múltja garancia a jövőre is.

– Hogyan látod a jövődet a cégnél?
Az elmúlt 11 év alatt szép utat jártam be, és úgy érzem, megtaláltam a helyem. Hosszú távú célom, hogy üzemeltetési menedzserként továbbra is bizonyítsak, és a tudásommal segítsem az alközpont és a cég hatékony működését. Szeretném ezt a bizalmat, amit kaptam, tartós és minőségi munkával meghálálni. Saját tapasztalatom, hogy ha odatesszük magunkat, az meg van becsülve.

– Mi az a legjobb karriertanács, amit valaha kaptál? És te mit adnál másoknak?
Talán a legfontosabb tanács, amit kaptam, az volt, hogy ne próbáljam meg elkerülni a nehéz helyzeteket, mert éppen ezek azok a tapasztalatok, amelyek a legtöbbet formálnak és fejlesztenek bennünket szakmailag és emberileg egyaránt.

Amit én továbbadnék másoknak, az elsősorban az, hogy legyenek alázatosak a munkájuk iránt, és törekedjenek a jó kapcsolatok kialakítására a kollégáikkal. Egy erős, támogató közösség rengeteget számít, hiszen egy összetartó csapatban még a legnehezebb munkanap is könnyebb.