– Hogyan indult a pályád, és miként találtál rá a KITE-re?
Már kiskoromban vonzottak az autók, gépek, kamionok, traktorok, ez az érdeklődés határozta meg a pályaválasztásomat is. Középiskolai tanulmányaimat elektrotechnikai műszerészként végeztem, azon belül is az autóelektronika területére specializálódtam Kazincbarcikán. Ezt követően gépészmérnöki szakra jelentkeztem a Debreceni Egyetemre, ahol 2009-ben kezdtem meg a tanulmányaimat. Az alapképzést követően gépjárműtechnikai szakirányt választottam, és 2013-ban diplomáztam. A KITE-ről ismerősök révén hallottam először, illetve a családban is van, aki mezőgazdasággal foglalkozik, így a téma egyre többször került szóba. Végül 2014 májusában kezdtem el dolgozni a cégnél, műszaki gyakornokként.
– Mi volt a következő állomás a karrierutad során?
A gyakornoki státuszból kikerülve géptelepi diszpécser pozíciót töltöttem be, ahol az új gépek felkészítésében, átadásában, illetve a használtgépek kezelésében segítettem a géptelep vezető kollégának. Ez az időszak nem tartott sokáig, mivel hamarosan érkezett egy felkérés a szerviz részéről. A géptelepen végzett munkám során sokat dolgoztam együtt a szervizes csapattal, a rengeteg közös munkánk eredményeként szervizcsoport vezetői feladatokkal bíztak meg. Ebben a pozícióban eltöltött évek alatt sokat fejlődött a szakmai tudásom egyre jobban megismertem a KITE működését, és a legfontosabb, a vezetői képességek fejlesztése volt, amihez sok segítséget kaptam a KITE vezetőitől, illetve az erre szervezett továbbképzésektől. Ezen erényemnek köszönhetően érkezett egy újabb mérföldkő a karrierutam során, megbíztak a KITE központjához tartozó speciális szervizcsoportok vezetésével, amit azóta is nagy lelkesedéssel, ambícióval végzek, mint központi after-sales vezető.
– Mi segített abban, hogy rövid időn belül vezetővé válj?
Szerintem mindenekelőtt a szorgalom és a céltudatosság, emellett kiemelkedő szerepe van a csapatmunkának és a határozottságnak is. Ez az egész csak akkor működhet igazán jól, ha valóban egységként, csapatként tudunk együtt dolgozni egyértelmű célokkal. A szemléletem és gondolkodásmódom is mindig az együttműködésre, a kollégákkal való közös munkára épült. Érdekességként említeném, hogy az egyetemi éveim alatt azt gondoltam, hogy inkább szakmai pályán fogok elhelyezkedni, de ahogy egyre jobban beleláttam és csoportvezetőként kezdtem dolgozni onnantól kezdve biztos voltam benne, hogy ez az én utam. Ettől függetlenül a szakmai vonal továbbra is meghatározó maradt a mindennapjaiban, és ahogy csak tehetem és lehetőségem van fejlesztem is magam. Jól érzem magam és nagyon szeretem is, amit csinálok.
– Volt olyan mentor, kolléga, aki segített a kezdeti időszakban?
Nagyon sok olyan kolléga volt, aki támogatott. Mindig azt hittem, hogy az autóiparban fogok elhelyezkedni, így amikor a KITE-hez kerültem, minden teljesen új volt számomra. Sem a növénytermesztéshez, sem a mezőgazdasági gépek javításához nem volt előzetes ismeretem, ezeket mind itt tanultam meg.
– Az autóipar többször előkerült már a beszélgetésünk során, mégis a mezőgazdaság mellett kötelezted el magad. Mi volt az, ami ennyire megfogott ebben a szegmensben?
Kezdetben az újdonság ereje ragadott meg, aztán ahogy beleláttam a mezőgazdaság világába meglepett, hogy mennyire komplex és izgalmas, a gépek pedig sokkal fejlettebb műszaki eszközök, mint a modern autók. A KITE miliője, a cég szemlélete és a vezetők hozzáállása pedig rendkívül meggyőző volt számomra. Munkám során a napi szintű problémamegoldás, dinamikus munka és a csapattal való együttműködés, partnerkapcsolatok ápolása az, ami motivál és kifejezetten szeretem.
– A kollégákkal milyen a kapcsolat?
Vannak kollégák, akikkel inkább munkahelyi kapcsolatot ápolunk, de jó a viszonyunk. Ugyanakkor kialakultak barátságok is, amelyek a munkahelyen túlmutatnak. Bár kevés idő jut erre, néha szervezünk közös programokat. Szoktunk kerékpározni, többek között a Tisza-tó körbetekerését is megtettük, illetve arra is volt példa, hogy egy hétvégére közösen elutaztunk Erdélybe.
– Hogyan látod magad a jövőben a cégnél?
Mindenképpen a műszaki területen képzelem el a jövőmet. A különböző pályázatok, illetve – sajnos – a klímaváltozás miatt is egyre nagyobb jelentőséget kap az öntözés és a vízgazdálkodás szerepe a mezőgazdaságban. Mivel ez az egyik legfontosabb és legnagyobb terület a szervezeten belül, az öntözés szervizcsoport munkájába az utóbbi időszakban szakmailag is mélyebben beleástam magam. Napi szinten foglalkozom vele, és mindenképpen szeretnék ezen a területen még mélyebb szakmai ismereteket szerezni. Továbbá a vezetői képességeim fejlesztése is folyamatos cél, amire a KITE több lehetőséget is biztosít számomra.
– Mit tanácsolnál azoknak, akik munkahelyválasztás előtt állnak?
A KITE egy stabil, nagy múltú, magyar tulajdonú vállalat, amely komplex működésével számos szakterületen kínál lehetőséget. A szakmai fejlődés – képzések, tréningek, vagy akár angol nyelvtanulás révén – folyamatosan biztosított. Eleinte nem könnyű felvenni a tempót, de ha valaki elkötelezett és megszereti a munkáját, hosszú távon is biztos helye lehet a vállalatnál.