Idén is Nádudvar és környéke adott otthont a háromnapos programnak, amelyet a Miskolci Egyetem, a KITE Zrt., a Magyar Talajtani Társaság és a Püspökladányi Arborétum szervezett. A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszott, de ez mit sem befolyásolta a táborozókat, akiket két ásás között egy interjúra is sikerült elcsípni. „Azért jöttem, mert nagyon megfogott ez az egész, amikor tavaly is itt voltam. Szeretem a társaságot, a hangulatot, és persze az előadásokat is. A kedvencem mindig az ásás, mert ilyenkor érzem magam a legközelebb a talajhoz – szó szerint benne vagyok” – mesélte Vecsei Emese az Avasi Gimnázium 12. osztályos tanulója.
Kövér Gábor a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium 11.-es diákja, tanára javaslatára érkezett: „Őszintén szólva nem bántam meg. Nagyon jó a közösség, a programok pedig érdekesek. A kedvencem a szelvényásás volt, izgalmas, bár fárasztó feladat.” Mint elmondta, itt hallott először ilyen részletesen a talajról, és biztos benne, hogy pályafutása során még hasznosítani fogja megszerzett tudását, hiszen a mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét.
Dr. Dobos Endre szerint a táborba érkező fiatalok olyan közösség, akiket nem a „populáris hívószavak” tartanak össze, hanem a közös érdeklődés és nyitottság. „A talajtan sajnos alig jelenik meg az iskolai tananyagban, pedig az egyik legizgalmasabb tudomány” - mondta, majd azzal folytatta, hogy a tábor alatt a diákok testközelből ismerhetik meg a talajt, az idei évben pedig a talajvédelem és a vidéki társadalom kérdései is előkerültek.
Örömmel töltötte el, hogy a diákok tartalmas és átgondolt meglátásokat fogalmaztak meg a témáról, és aktívan részt vettek a közös, interaktív tanulási folyamatban. Kiemelte, hogy ez azért is fontos, mert így a gyerekek képesek lesznek irányítani környezetüket, akár a fenntarthatóságról, akár talajvédelemről van szó, tehát a dolgok nemcsak történnek velük.
A három nap során a résztvevők szelvényeket ástak és írtak le, méréseket végeztek, szakmai előadásokat hallgattak, drón bemutatón vettek részt és a KITE közreműködésével még egy John Deere 8R 340-es traktort is kipróbálhattak.