facebook pixel

2018. október 26.

Egyszerre három helyen mutattuk be a gépész szakma szépségeit

2018. október 17-én három iskola nyílt napján vettünk részt. Az örkényi Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakközépiskola, a békési Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolája, valamint a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola több száz diákja ismerkedhetett meg a mezőgazdasági gépész szakmával.

A rendezvényeket a John Deere traktorok bemutatói színesítették, de vittünk magunkkal RTK antennát is, és megismerhették a gyerekek a műholdas helymeghatározást is egy rövid előadás keretében. Bemutattuk továbbá a KITE Zrt. tevékenységét, és a cégünkben rejlő lehetőségeket.

A KITE Zrt. kiemelten fontosnak tartja az ilyen rendezvényeket, hiszen a mezőgazdasági gépész szakmákban fellépő szakemberhiány a szektor egész területén érezteti a hatását.

2018. október 17-én három iskola nyílt napján vettünk részt.

Cégünk ezen felül a probléma orvoslására a középfokú és felsőfokú oktatásban részt vevő diákok számára egyaránt kínál szakmai fejlődési lehetőséget. Egybefüggő nyári szakmai gyakorlatra több műszaki területről várunk tanulókat. Emellett duális képzésen vehetnek részt a mezőgazdasági gépjavító, gépész, illetve gépésztechnikus diákok. Mindkét esetben a szervizszerelő kollégák szárnyai alatt, konkrét szakmai feladatok ellátása során fejlődhetnek, és vehetnek részt partnerlátogatásokon. Azokat a diákokat, akik a gyakorlati idő során úgy döntenek, hogy a KITE Zrt.-nél kívánnak elhelyezkedni, és felvételt nyernek a céghez, egy kilenc hónapos gyakornoki program várja, melynek keretein belül kreditrendszer-szerűen, egy melléjük kirendelt szakmai mentor segítségével ismerik meg a KITE Zrt. szerviztevékenységét. Minden esetben referálniuk kell az ismereteikről, melynek sikeres teljesítését követően válhatnak területtel rendelkező megbízott szervizszerelővé. Nem elhanyagolható, hogy a gyakornoki képzésbe való belépéskor a cég már versenyképes bérezést is kínál a kiválasztott fiatal szakembereknek.

A felsőoktatásban részt vevőknek a cég biztosítja a törvényileg előírt szakmai gyakorlati lehetőséget, és a szakdolgozatuk témájának kidolgozásában is segítenek a diákoknak. A felvételt nyert, diplomával rendelkező fiatalok pedig a junior program keretein belül tudják elsajátítani a hosszútávú és hatékony munkavégzéshez szükséges gyakorlati tudást.

A KITE Zrt. munkavállalóinak folyamatosan lehetősége van belső és külső képzéseken részt venni szakmai kompetenciáiknak fejlesztése érdekében.