2019. február 06.

Egyre több diák kíváncsi a szakmára

Idén február 6-án láttuk vendégül a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a Kétegyházai Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjait.

A mezőgazdasági gépész tanulók a látogatás során három előadásban keretében ismerhették meg a KITE Zrt. működését, a precíziós mezőgazdaság helyzetét Magyarországon, valamint a szervizutánpótlással és a pályaorientációval kapcsolatos ismereteket, vagyis, hogy milyen lehetőségeik vannak tanulóként és végzett diákként a KITE Zrt.-nél.

a diákok a javítóműhelyben
A KITE Zrt. nyílt napján 130 tanuló vett részt a partneriskoláinkból.

Az előadások után meglátogatták a Nádudvari Alközpontban a javítóműhelyt és megnézték az ott folyó javításokat. Ezt követően a szakműhelyben a modern dízel üzemanyag-ellátó rendszerek működését mutattuk be a diákoknak, valamint láthatták ezen eszközök bevizsgálását és javítását is, továbbá a DPF tisztító berendezésünkkel is megismerkedhettek.

A programot egy körbevezetés zárta a KITE Zrt. Logisztikai Központjában, ahol az alkatrész-raktározással kapcsolatban kapott tájékoztatást az a 130 tanuló, aki idén ellátogatott hozzánk.