facebook pixel

2019. január 23.

Átadták a precíziós szárítási díjakat

Immáron hagyomány, hogy a Videokontroll precíziós szárítási technológia létrehozója, az RS Bt. ügyvezetője, Speiser Ferenc és fiai egy díjátadás keretében köszönik meg partnereiknek az együttműködéseket. Az emlékplakettek átadására az AgrárgépShow első napjának délutánján került sor.

Az idei tizenöt díjazott Speiser Ferenc mellett Dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkártól, Sándor Ildikótól, az Agrárágazat főszerkesztőjétől, Zsigmond Ágnestől az Agronapló tulajdonosától és Guba Sándortól, a KITE Zrt. elnökétől vehette át a díjakat.

Guba Sándor köszöntője

Elnök úr a díjátadó előtti felszólalásában megköszönte azt a kétéves együttműködést, ami a két céget egymáshoz fűzi, és amelynek keretében már tizenöt partnergazdaságunk eredménnyel használja a Videokontroll-t és ebből kilenc gazdaság a Precíziós Szárítás Arany Plakett birtokosa is. Tavaly négy, most pedig a 2019-es Agromashexpo hivatalos megnyitóját követően öt KITE partner kapta meg a díjat. Ez a kilenc partnergazdaság nehéz döntést követően, a szekciók egy irányba fordításával és a precíziós beüzemelés révén léphetett erre a magasabb üzemeltetési szintre, amit az Arany Plakett képvisel.

 

A fotókat Piltner Péter készítette.