Szeptember 5-én Nádudvaron rendezték meg a, Magyarországon még kuriózumnak számító, Nemzetközi Talajismereti Versenyt a Talajok Nemzetközi Éve alkalmából. A nagyszabású rendezvényre valamennyi kontinensről, összesen huszonnyolc országból közel száz fő érkezett.
A versenyt egy négy napos elméleti és gyakorlati képzés előzte meg. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára szeptember 1-jén került sor a Gödöllői Szent István Egyetemen. A résztvevők még aznap és következő napon, délelőtt a SZIE kampuszán szakmai előadások keretében elméleti képzésben részesültek, majd délután az egyetemi tangazdaságok területén gyakorlati oktatással bővíthették tovább ismereteiket. Szeptember 3-án és 4-én Martonvásáron, Atkáron és Karcagon terepi tréning keretein belül talajszelvényeknél folytatódtak a képzések, a versenyre és az eredményhirdetésre pedig szeptember 5-én Nádudvaron került sor a KITE Zrt. közreműködésével.
A megmérettetésen a versenyzők összevethették tudásukat a talajtulajdonságok és a talajtípusok felismerésében és azoknak a talajhasználat szempontjából jelentős értelmezésében, értékelésében.
A szervezők fontosnak tartották, hogy lehetőséget adjanak a fejlődő, vagy szegényebb országokból érkezőknek is, tovább színesítve a résztvevők változatos összetételét.
Számos nemzetközi és hazai szervezet, illetve intézmény kísérte figyelemmel és támogatta az eseményt, többek között a FAO, az EU JRC, az USDA és a Nemzetközi Talajtani Unió is.
Cégünk fontosnak tartja, hogy nagy hangsúlyt kapjon a verseny, hiszen a mezőgazdaság és az abban tevékenykedők a talajból és a talajon élnek. Ez a rendezvény, valamint a Talajok Nemzetközi Éve kezdeményezés remek lehetőség arra, hogy a talajjal kapcsolatos információinkat bővíteni tudjuk. A tudás alapú gazdálkodás elengedhetetlen ahhoz, hogy megvédjük és megőrizzük a talajainkat a jövő generáció számára, akik évek, évtizedek múlva élnek és termelnek majd ezeken a mezőgazdasági területeken.
A verseny végeredménye:
Csapatverseny:
- Hakuna Matata, Afrika
- Team USA
- H-Moles, Magyarország
Egyéni:
- Kristen Pegues, USA
- Andrés García, Spanyolország
- Yves Uwiragiye, Ruanda
- Benjamin Bukombe, Ruanda és Erin Bush, USA
Összesített:
- Team USA
- SECS, Spanyolország
- H-Moles, Magyarország
A rendezvényről készült képeket az alábbi linken tekinthetik meg: