2024. április 26.

A KITE Zrt. is támogatta a Szakma Sztár Fesztivált

Ismét megrendezték a hazai szakképzés egyik legkiemelkedőbb rendezvényét, a Szakma Sztár Fesztivált április 24-25. között a Hungexpo területén. A program keretén belül 21 agrárszakma és szakmairány bemutatásával várták a diákokat, valamint a rendezvény helyszínt biztosított az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyek eredmény hirdetésének is.

A KITE Zrt. elkötelezetten támogatja az agrárpálya iránt érdeklődő fiatalabb generációt, ezért a NAK és a hajdúböszörményi ÉASC Széchenyi István technikum felkérésére a MEGFOSZ tagjaként 2 db John Deere 6R traktort, illetve egy 8R traktor fülke szimulátort állított ki, annak érdekében, hogy a diákok közelebbről is megismerkedjenek a nagy múltú John Deere márkával.

A tanulók az interaktív szakmabemutatókon, a játékos vetélkedőkön és a pályaorientációs játékokon keresztül nyerhettek betekintést az agrárium világába, emellett bővebb információt szerezhettek az országban elérhető képzési lehetőségekről.

Az esemény egyik legizgalmasabb része volt az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) dobogós helyezettjeinek kihirdetése. Az OSZTV mezőgazdasági gépésztechnikus országos döntőn 2. helyezést ért el Nyakas Bence, az Északi Agrárszakképzési Centrum hajdúböszörményi Északi ASzC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 13. évfolyamos tanulója, aki szeptember óta a KITE-nél, Nádudvaron tölti szakmai gyakorlati idejét. Az ünnepélyes díjátadón a KITE Zrt. által felajánlott ajándékcsomagokat Nagy Zoltán Elek vevőszolgálati igazgatóhelyettes adta át a nyerteseknek.