2019. december 16.

A KITE Zrt. Hajdú-Bihar megye legnagyobb nettó árbevételű cége

A megyei lap TOP 100 melléklete huszadjára jelent meg, bemutatója egyben díjátadó is volt. A Napló gazdasági díja mellett a megyében az elmúlt évben legjobban teljesítő cégek képviselői is oklevelet vehettek át. Idén a KITE Zrt. lett a legnagyobb nettó árbevétellel rendelkező cég Hajdú-Biharban.

Hagyomány, hogy a TOP 100 kiadvány megjelenése kapcsán elismeréseket vehetnek át az előző évben kiemelkedően teljesítő vállalkozások képviselői. A TOP 100 listára felkerült vállalkozások közül 2018-ban a legnagyobb nettó árbevételt a KITE Mezőgazdasági és Szolgáltató Zrt. érte el. Az elismerést Guba Sándor, társaságunk elnöke vehette át. A 2019. december 13-án rendezett díjátadón és tájékoztatón megjelent Varga Mihály, pénzügyminiszter, valamint Papp László Debrecen polgármestere is.

A Top 100 vállalkozások évek óta meghatározói a megye gazdasági életének. Tizenkét vállalkozás bekerült az országos TOP 500-as rangsorába, illetve három cég a kétszáz legnagyobb árbevételű vállalkozás között is szerepel. Az árbevételben, a foglalkoztatotti létszámban, mérlegfőösszegben jelentős az arányuk. Megyénk exportjának 84,6 adózás előtti eredményének 60,1 százalékát a TOP 100 cégei adják – mondta elöljáróban Veres István László a NAV Hajdú-Bihar megyei Adó és Vámigazgatóságának vezetője.

Guba Sándo a díjjal

Részletezte, hogy a társas vállalkozások területi elrendeződésében nem történt változás 2018-ban, továbbra is debreceni súlyponttal működnek. A megyeszékhelyet a hajdúszoboszlói és a hajdúböszörményi járás követi. Az adózók száma 2018-ban 1,5 százalékkel nőtt az előző évhez viszonyítva. Hajdú-Bihar összértékesítése 2927 milliárd forint, ebből 1600 milliárd forinttal részesedik a TOP 100. A nemzetgazdasági ágak közül kiemelkedő a kereskedelem, a feldolgozóipar, majd a szolgáltatások következnek. Az arányok tavaly is hasonlóak voltak. A foglalkoztatottak száma 1568 fővel emelkedett a megyében. A TOP 100 cégeinél is jelentős a növekedés. 237,9 milliárd forinttal járult hozzá a megye adózás előtti eredményéhez a TOP 100-as kör. Ugyancsak erősek az egy főre jutó bruttó hozzáadott érték tekintetében is. A nettó adóbevételük 2018-ban plusz 11 százalék volt. 2019-ben 1-11. hónapjában 8,7 százalék növekedés volt tapasztalható.

Forrás: haon.hu