Legyél Te is agrárgépész!

A KITE Zrt. kiemelt figyelmet fordít a fiatalok megszólítására, a tájékozottságuk és tudásuk bővítésére, ezért csatlakozott a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) „Legyél Te is agrárgépész!” pályaorientációs programjához, amely többek között felhívja a figyelmet a mezőgazdasági munka szépségeire, a szakmai utánpótlás biztosításának fontosságára.

A program háttere:

Legyél Te is agrárgépész logo

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) szervezete évek óta kiemelten foglalkozik a mezőgazdaság, mint értékteremtő, társadalmilag kiemelkedő alapszolgáltatást, az élelmiszer előállítást biztosító ágazat versenyképességének erősítésével. A korszerű ipari technológiák bevezetésével igyekszik megteremteni az alapját, hogy a gazdálkodók biztonságosabban és stabilabban tudjanak termelni, és fel tudják venni a versenyt a nyugati, még korszerűbb technológiát használó vállalkozókkal, illetve az olcsó importtal szemben.

Ehhez azonban szükség van az ágazat szakképzett munkaerejére, a fiatal, elhivatott és motivált szakember-utánpótlásra, a szakma presztízsének növelésére. Ezen célok elérésére a MEGFOSZ pályaorientációs kampányt indított, melynek során elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmák, ezek közül a mezőgépészet, kiemelten biztos és hosszú távú megélhetést képes biztosítani. Mindezek mellett alkalmas az önálló, vállalkozói tevékenység elindításához a családok számára, akár generációkon átívelő hosszú távú vállalkozói lét megalapításához. Összefogást kezdeményezett tagjai és a szakiskolák között, hogy a tanulók a gyakorlatban is meg tudják tapasztalni az iskolában tanult ismereteket, ezáltal korszerű, modern versenyképes szaktudásra tegyenek szert. Együttműködését megerősítette a Földművelésügyi Minisztériummal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a MEGOSZ-szal, valamint 2017-ben az MKB Bank Csoporttal is.

A kampány célja:

  • A mezőgépész szakember-utánpótlás biztosítása: gépszerelő, gépészmérnök, tervező mérnök, üzemeltető mérnök, gépkezelő szakemberek képzése.
  • A mezőgépész szakma munkaerő-piaci láthatóságának és presztízsének növelése, fókuszáltan a pályaválasztás előtt álló fiatalok és azok közvetlen környezetének körében.
  • A vidéki foglalkoztatottság javítása, ezzel az aktív munkaerők helyben tartása.
  • A hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzése és további növelése, a megfelelő szakemberállomány hosszú távú biztosításával.

A képzési- és karriercsomag 8 programpontból áll, mely segíti az érdeklődő diákok tanulmányait és a cégek által nyújtott lehetőségeket:

  1. DUÁLIS KÉPZÉS
  2. ÖSZTÖNDÍJPROGRAM
  3. GYAKORNOKI PROGRAM
  4. RENDEZVÉNYEK, KIÁLLÍTÁSOK
  5. CÉGLÁTOGATÁSOK, TANULMÁNYUTAK
  6. ISKOLAI ELŐADÁSOK, ÓRAADÁS, BEMUTATÓK, KURZUSOK
  7. SEGÍTSÉG SZAKDOLGOZAT ÉS DIPLOMA ÍRÁSHOZ
  8. KOMMUNIKÁCIÓS FELÜLETEK

A programról további információ: https://agrargepesz.hu/ és https://megfosz.com/

Forrás: MEGFOSZ – Viczián Ágnes