Az innováció ünnepe

2017. július 11. 10:49 |

Ha valaki a Hajdú-Bihar megyei Nádudvar környékén járt 2017 júniusának második felében, feltűnhetett neki a horizonton egy érdekes négy árbócú fehér sátor. Nem véletlenül, hiszen ez volt a KITE Innovációs Napok rendezvényének legnagyobb attrakcióját nyújtó bemutató helyszíne. De ezen felül sok minden más is történt ezen a nagyszabású, monumentális rendezvényen. A KITE Zrt. által képviselt innovatív mezőgazdasági technológiát 2017. június 20-22. között láthatta a nagyközönség.

A rendezvény apropója az, hogy a KITE Zrt. 5 évente mutatja be a már meglévő és leendő partnerei számára a precíziós gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatait, kutatási és fejlesztési tevékenységét. Erre az idei évben a társaság nádudvari központjának területén, illetve a várost övező, a Fejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság kutatásainak területeit biztosító szántóföldi parcellákon került sor.

A különleges hétköznapok rengeteg látogatót vonzottak a KITE Zrt. központjának udvarára. Összesen, a rendezvény három napja alatt több mint 3000 partnerüket láthatták vendégül, akiket lenyűgöző látványelemekkel és saját tevékenységükön alapuló információkkal fogadtak.

A nap folyamán szervezett buszjáratok segítségével mutatták meg a látogatóknak a kutatási területeiken található nem mindennapi látványt nyújtó repce-, kalászos, szója-, kukorica- és napraforgóállományok mezoparcellás és multifaktoriális kísérleti területeit, illetve a technológiába illeszthető műszaki eszközöket. A rendhagyó szántóföldi bemutató után egy prezentáció következett a KITE Zrt. Nádudvari Alközpontjának 2016-ban átadott oktatótermében a cég IT fejlesztéseivel kapcsolatban. Szó esett a precíziós gazdálkodás során felhalmozódott adatok kezeléséről, a precgazd.hu honlap újdonságairól, és az új fejlesztésekről, mint a meteorológiai adatok kezelése, valamint a terményszárítással kapcsolatos legújabb technológia bevezetése.



A koronát a napra pedig a KITE Zrt. majd teljes műszaki kínálatát felvonultató Lóerőművészek produkció helyezte fel, melyen a legkisebb fűnyírótól a legnagyobb kombájnig, a teljes traktorsoron, logisztikai eszközökön és különleges betakarító eszközön át igyekeztek az általuk forgalmazott műszaki eszközöket szemléltetni. A bemutatott termékkör szélességét már csak a show monumentalitása múlta felül a Dirty Led Light Crew ledtáncosainak bemutatójával és a Rippel fivérek lélegzetelállító produkciójával, amelyhez tökéletesen társult a logisztikai központ udvarán felállított cirkuszi sátor hatalmas belső tere. A délután folyamán a Fejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság szakembereinek bevonásával lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek a délelőtt megtekintett kísérleti parcellák megtekintésére, szakmai konzultációra, valamint egy öntözési bemutatóra is sor került a Miskolci Egyetem talajtani szakembereinek részvételével.

Elmondhatjuk, hogy a nap folyamán minden tökéletesen igazodott Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatójának megnyitó beszédében elhangzott gondolatokhoz, aki igyekezett a KITE Zrt. innovatív kutatási és fejlesztési tevékenységét leírni. Elmondta, hogy a mezőgazdaság területén a cég közel 45 év alatt olyan komplex rendszert hozott létre, mely felerősíti a benne lévő elemek, jelen esetben az agrotechnológia, műszaki megoldások és IT technológia egymásra gyakorolt hatását, és rendszerszemlélettel ellátva, hosszútávon, fenntartható módon képes biztosítani a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képességét és versenyképességét. A KITE Zrt. ma, mindent összevetve, évente több, mint 1 milliárd forintot költ a kutatási és fejlesztési tevékenységére, és ezzel Magyarország vezető innovátorai között előkelő helyet foglal el.