Műtrágya-kereskedelem


A KITE Zrt. tevékenységi köre a műtrágya-forgalmazás területén is folyamatosan bővül. Műtrágya-értékesítésünk megközelíti a 300 ezer tonnát, ezzel a piac meghatározó szereplőjévé váltunk. Célunk, hogy mind a szilárd műtrágyák, mind pedig a lombtrágyák esetén a legmagasabb minőségi elvárásokat teljesítsük, illetve a szállítási és szolgáltatási területen is a lehető legjobban szolgáljuk ki partnereink igényeit. Az értékesítésben évről évre növekvő jelentőséggel bír a big-bag zsákos kiszerelés használata. Magyarország területén négy telephelyen is foglalkozunk műtrágyakeveréssel. Herceghalmon folyékony, Telekgerendáson, Mátéházapusztán és Kiskorpádon pedig kevert műtrágyát állítunk elő. Telephelyeinket folyamatosan fejlesztjük a műtrágya-kereskedelemben felmerülő új vevői igényeknek megfelelően. Követjük a műtrágyázásban jelentkező innovációkat, vizsgáljuk azok hazai felhasználásának, adaptálásának lehetőségeit. Az elért eredményekről pedig rendszeresen tájékoztatjuk partnereinket.

Általunk forgalmazott termékek

MAP, DAP, Nutri MAP, Kálisó

Az alaptrágyázás egy elengedhetetlenül fontos technológiai elem, ami viszonylag kis ráfordítással nagymértékben befolyásolja a termelés sikerét. Az alaptrágyázáskor készítjük fel a talajt, hogy alkalmas legyen a kultúrnövény foszfor- és káliumigényének egész tenyészidőszakban történő kielégítésére. A legegyszerűbb foszfor-forrás a MAP, DAP, melyek a nagy foszfor hatóanyag-tartalom mellett (52 és 46%) 12 és 18% nitrogént is tartalmaznak. A szántóföldön felhasznált káliumműtrágyák döntő többségében kálium-klorid alapúak, hiszen ez a legolcsóbb kálium-forrás, amely kiválóan alkalmas a talaj kálium-tartalékainak feltöltésére/fenntartására. A kálisó a legkoncentráltabb (akár 60%-os) káliumtartalmú, kálium-klorid alapú műtrágya. Fent említett termékeinket túlnyomó részét alaptrágyaként őszi kalászosok és repce alá ajánljuk. A MAP, DAP és kálisó alkalmazása a változtatható tápelemarányok miatt a termőhely-specifikus és a precíziós tápanyag-gazdálkodásban is fontos szerepet játszik, hidegen kevert KITE NPK termékeinkkel minden kultúrára, talajtípusra speciális igényeknek megfelelően tudunk ajánlatot készíteni.

Melegen granulált, komplex műtrágyák

A kevert műtrágyáknál kedvezőbb szórási tulajdonságokkal és rendkívül jó szemcsestabilitással rendelkező termékek. A granulálási eljárásnak köszönhetően a műtrágyaszemcsék méret szerinti eloszlása homogén, minden egyes granulátumszemcse azonos arányban tartalmazza a tápelemeket. Így kiküszöbölhető a tápelemek szállítás során történő frakcionálódása, vagy a szórásegyenetlenség. A tábla adottságaihoz igazodó alaptrágyázást komplex, a tápelemarányok tekintetében széleskörű választékkal tudjuk kielégíteni.

A KITE Zrt. kínálatában megtalálható a szerb Elixir Zorka /Sabac/ magas minőségű granulált termékcsaládja, melyek KITE feliratos zsákban kerülnek forgalmazásra. A 2013 óta működő francia technológiával készült gyárban a legkorszerűbb technológiai megoldásokat alkalmazzák. A KITE Zrt. a következő foszfor és káliumtúlsúlyos komplex műtrágyákat ajánlja alap- és startertrágyaként őszi és tavaszi vetésű kultúrák alá egyaránt.


A foszfor-felvehetősége szempontjából kedvezőtlen, káliummal jól ellátott, meszes talajokra ajánljuk a foszfor 95%-át vízoldható formában tartalmazó műtrágyánkat.


Teljes felületű, prémium minőségű alaptrágyázásra (pl. repce, kalászosok), leginkább vetéssel egy menetben, starterként pedig tavaszi kapáskultúrákba is kijuttatható YaraMila termékcsalád nagy összes hatóanyag-tartalommal rendelkező tagjai.


Speciális hozzáadott értékkel bíró NPK termékcsalád a TIMAC Agro speciális műtrágyái, melyeket alap és starter műtrágyaként ajánlunk az intenzív gazdálkodást folytató partnerünknek.

Kompaktált műtrágyák

A kompaktálás célja, a granuláláshoz hasonlóan, hogy megakadályozza az eltérő műtrágyaszemcsék szegregálódását és biztosítsa az egyenletes szórásképet. Az előállítás során a különböző műtrágyákat megőrlik, homogenizálják, így minden később kialakított műtrágyaszemcse azonos összetételű lesz. A préselést és aprítást követően osztályozzák a szemcséket, ezért a kialakított termék homogén szemcseeloszlással rendelkezik. ezen termékeket alaptrágyaként ajánljuk őszi vetésű növények alá.

KITE kevert műtrágyák

A tápanyag-gazdálkodás, mint a trágyázás mellett a tervezést is magába foglaló agrotechnikai elem, több évtizedes múltra tekint vissza hazánkban. A trágyázás talajvizsgálati eredmények alapján, mérleg elven alapuló tábla-szintű tervezése az 1980-as években indult. A KITE Zrt. szaktanácsadói és termékportfóliója is ezt a technológiát vette alapul, és fejleszti napjainkig az újabb gyakorlati tapasztalatok beépítésével. Ennek nyomán kezdődött el a talajmintavételi szolgáltatás, a tápanyaggazdálkodási tervek – szaktanácsok – készítése, valamint az adott tábla tápelem-ellátottsági szintjéhez és a kultúrnövény igényéhez igazított összetételű, kevert műtrágyák gyártása is.

A növény igényeinek megfelelő bármilyen speciális összetételű keveréket is el tudunk készíteni.

A KITE kevert NPK termékcsalád természetesen KITE feliratos zsákban kerül forgalmazásra.

Nitrogén tartalmú termékek

Az alaptrágyáink a foszfor és kálium mellett nitrogént is tartalmaznak. Közismert tény, hogy a pentozán-hatás (a szármaradványok leforgatását követően kialakuló időleges nitrogénhiány) elkerülése érdekében, valamint az őszi vetésű növények őszi nitrogénigényének kielégítésére a vetés előtt is szükséges nitrogént kijuttatnunk. A későbbiekben azonban ez a nitrogén már nem fedezi a növény szükségletét, amit a fejtrágyázással pótlunk.

Elérhetőségek:

Cím: H-4181 Nádudvar, Bem J. u. 1.
GPS koordináták: 47.42802 N, 21.17292 E
Tel.: +36 (54) 480-401, 480-445, 526-600
Fax: +36 (54) 480-203, 480-502
E-mail: info@kite.hu