A 100 mázsás zöldborsóért

2017. május 15. hétfõ

A 100 mázsás zöldborsóért

A határszemle alapján tett megállapításainkra hivatkozva felhívjuk partnereink figyelmét, hogy a hektikus időjárásnak köszönhetően (hideg-meleg váltakozása, olykor jelentős csapadékkal párosulva) nagy arányú zöldborsó peronoszpóra fertőzések alakultak ki. A kialakult penésztelepek jól láthatók. A védekezés elkerülhetetlen.

A KITE Zrt. védekezésre javasolt technológiai ajánlata:

Kontakt és szisztemikus készítmények egyszerre történő alkalmazásával egyrészt csökkentjük, illetve elpusztítjuk a penész kiverődéseket, ezzel együtt az új fertőzés kialakulásnak az esélyét, másrészt zárjuk a levélen kialakult gomba, illetve kártevők vagy egyéb fizikai jelenség által okozott sebzéseket. A szisztemikus fungicidekkel pedig a már növényben található gombákat írtjuk ki.

A tartós hideg ellenére nem nagyon lehet olyan borsótáblát látni, ahol az első lomblevelek ne lennének csipkések a csipkézőbarkók gradációja miatt. A kártételére sokan legyintenek, hogy a borsó kinövi, de a sebzések ill. a kezdeti levélfelület-csökkenés komoly fejlődéslemaradást eredményezhet, védekezni érdemes egy kombinált fungicides kezeléssel együtt.

Peronoszpóráal fertőzött borsóállomány

Megjelentek az első levéltetű kolóniák is, melyek a hőmérséklet emelkedésével robbanás szerűen fognak terjedni. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy nem csak a szívogatásukkal okoznak problémát, hanem sebzéseket ejtenek a növényen, mellyel növelik a korokozók bejutásának esélyét, másrészt, mint vírusvektorok a vírusok átvitelével a növényeket folyamatos fertőzik. Összeségében csökkentik a növények abiotikus és biotikus ellenállóságát.

A terméscsökkenés elkerülése érdekében kontakt, ill. szisztemikus növényvédő szerek együttes felhasználására van lehetőség, mind fungicidek, mind insekticidek esetén.

Miért mindkettő növényvédő szert? A kontakt szerek segítenek a már a növényállományban található károsítók csökkentésében, a szisztemikus pesticidekkel pedig az újonnan érkező, kértevők estén éppen kikelő, vagy kontakt szerekkel el nem ért populációkat/penésztelepeket tudjuk visszaszorítani a kártételi küszöb alá.

Csapadék hatására és a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan a gyomok is nagy arányban fejlődnek.

A preemergens gyomírtások jól sikerültek, viszont ez nem jelenti azt, hogy a posztemergens kezeléseket el lehet hagyni. Azok a termelők, akik nem végeztek preemergens kezelést, feltétlenül el kell végezniük azt posztban, mert gyommentes év nem létezik.

A határszemlék folyamatos megtartásával tudunk meggyőződni arról, hogy szükség lesz-e újabb gyomírtásra.

A zöldborsóban felhasználható pesticidek listája:

Növényvédőszer megnevezése

Kereskedelmi név

Hatónyag

Acrobat MZ WG

90 g/kg Dimetomorf+ 600g/kg Mankoceb

Agil 100 EC

100g/l propaquizafop

Priori Xtra/Amistar Xtra

200 g/l azoxistrobin + 80 g/l ciprokonazol

Basagran

480g/l Bentazon

Benta

480g/l Bentazon

Butoxone Pack

4x5 l Butoxone M-40 ( 400g/l MCPB) + 4x5 l Agrichem Bentazon ( 480g/l bentazon )

Butoxone M-40

400 g/l MCPB

Curzate Super

70 % Rézoxiklorid+4,0% Cimoxantil

Dell Agro plus

60 % szervesanyag tartalmú növénykondicionáló

Judo

5g/l Lambda-Cihalotrin+ 100g/l Pirimikarb

Kuppfer Fusilan WG

83 % Rézoxiklorid+4,3% Cimoxanil

Lingo

45 g/l Klomazon + 250 g/l Linuron

Proteus

100 g/l tiakloprid + 10 g/l deltametrin

Rango

40g/l quizalfop-p-tefuril

Ridomil Gold Plus

2,5% mefenoxam+40% rézoxiklorid

Sharpen 330 EC

33% Pendimetalin

Sumi-Alfa 5 EC

5 % Eszfenvalerát

Targa Super

5 % Quizalofop - P_Etil

Thiovit Jet

800 g/l Kén

Tropotox

400 g/l MCPB

Tazer

250 g/l azoxistrobin

 

 

A TEPPEKI eseti engedélye zöldborsóban történő felhasználásra IDE kattintva letölthető.

A biostimulátorok alkalmazásával növeljük a növények belső ellenállóképességét, illetve javítjuk a stressztűrő képességüket.
 

Az alábbi termékünk használatát javasoljuk:

www.kite.hu/termekek/dell_agro_plus

A borítókép forrása: Kertlap